A pekingi prostituáltak több mint fele nem használ óvszert annak
ellenére, hogy a nemi átvitel a droghasználatot megelőzve a HIV vírus
átvitelének leggyakoribb okává lépett elő.
A kínai főváros 90000 szexmunkásának mindössze 47 százaléka használ óvszert – idézte a Xinhua állami hírügynökség Fang Laiyinget, a fővárosi közegészségügyi hivatal igazgatóját. A cikkből az is kiderült, hogy a nemi átvitel az intravénás droghasználatot megelőzve a HIV vírus átvitelének leggyakoribb okává lépett elő. A főváros prostituáltjai között a fertőzés aránya azonban nem ismert, mivel Peking nem biztosít szűrési programot.
A kínai fővárosban már 22 000 helyszínen, köztük szállodákban és üdülőhelyeken lehet ingyenes óvszerhez jutni, a szórakozóhelyeken pedig 3000 automatát állítottak fel. Fang nyilatkozata szerint az év végéig óvszerautomatákat fognak felállítani a több mint 500 főt foglalkoztató építkezéseken is.
Peking 5635 AIDS beteg illetve HIV-fertőzött személyről számolt be november elsején az óta, hogy 1985-ben az első esetet jelentették. 75 százalékuk Kína más területeiről származik. 2007 végén Kínában összesen körülbelül 700000 HIV-fertőzött élt, köztük 85 000-ben alakult ki az AIDS betegség.
Az aktivisták arra hívták fel a figyelmet, hogy ez a szám a valóságban akár tízszer magasabb is lehet.
Az 1990-es években ezrek fertőződtek meg az illegális vérgyűjtő állomások nem steril vérvételei során, de a figyelem mostanában egyre inkább a veszélyeztetett csoportokra, például a homoszexuális férfiakra és a prostituáltakra helyeződik át.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|



Hozzászólások
És undorító, hogy a kormány semmit nem tesz a sz?rések megszervezésébe n.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.