Egy kedden közzétett tanulmány szerint a körülmetélés, amelyről kiderült, hogy heteroszexuális kapcsolatokban mintegy felére csökkentheti a HIV vírus átvitelét, sokkal kevesebb védelmet nyújt a férfiak homoszexuális közösülésekor.
A The Journal of the American Medical Association október 8-i számában
megjelent kutatás 15 különálló vizsgálatot végzett több mint 50 000
férfi alany részvételével Afrikában.
Az amerikai Betegségellenőrző és Megelőző Központ egyik jelentésében közölte, hogy a férfiak körülmetélése 50-60 százalékkal csökkentheti a potenciálisan halálos AIDS-vírus nőről férfira való átvitelének valószínűségét. A férfi nemi partnerrel közösülő férfiak esetében azonban a jelentés szerint nem sok különbség mutatható ki a HIV-fertőzés arányát tekintve a körülmetéltek és a nem körülmetéltek között.
A vizsgálatban részt vevő 53 567 alany 52 százaléka volt körülmetélve, tehát péniszéről a teljes előbőrt, illetve ennek egy részét eltávolították. A tanulmány szerzői szerint a körülmetélés „statisztikailag nem szignifikáns” védelmet nyújt a HIV ellen azon férfiak esetében, akik anális szexet folytatnak más férfiakkal. A kutatók ugyanakkor azt is elmondták, hogy még több kutatásra lesz szükség a körülmetélésből eredő védelem (vagy hiánya) mértékének számosítása érdekében.
Ezt a véleményt támasztotta alá a tanulmányt kísérő szerkesztői cikk is. A Vanderbilt Egyetemről kijelölt bírálók (peer review) csoportja arra a következtetésre jutott, hogy „a körülmetélés valószínűleg nem megfelelő mértékben lenne hatékony a HIV kockázatának egyetemes csökkentésére, ezért más megelőzési lehetőségekkel kell ötvözni ahhoz, hogy jelentős és állandó megelőző hatást lehessen elérni.”
Az eredmények azonban arra utalnak, hogy a körülmetélés a heteroszexuális közösülést folytató férfiak számára bizonyos fokú védelmet nyújt az olyan nemi úton terjedő betegségek ellen, mint a szifilisz vagy a klamidia.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


