Az USA bevándorlási hivatala hétfőn bejelentette, hogy enyhítő intézkedéseket vezet be és felgyorsítja a vízumeljárást az Egyesült Államokba utazó HIV-pozitív személyeknek. A vírussal fertőzöttekre vonatkozó 21 évig életben lévő tilalmat csak néhány hónapja oldották fel.
Az új jogszabályok értelmében a tengerentúli amerikai konzulátusok ideiglenes, nem bevándorló vízumot adhatnak a HIV-pozitív kérelmezőknek, akik megfelelnek „minden egyéb, szokványos követelménynek az amerikai vízummal kapcsolatban” – áll az amerikai belügyminisztérium közleményében. Korábban a HIV fertőzött személyek csak különleges mentességgel léphettek be az országba.
„Az eljárást azzal is felgyorsítjuk, hogy külön utat biztosítunk az ideiglenes belépéshez, miközben egyúttal a magas biztonsági szintet is fenntartjuk határainkon” – nyilatkozta Michael Chertoff belügyminiszter.
Az új jogszabályi keretek között kiadott vízumokra „olyan feltételek fognak vonatkozni, melyek biztosítják, hogy a HIV-pozitív személy tevékenysége az Egyesült Államokban való tartózkodása során nem jelent veszélyt a közegészségre”, ezzel kapcsolatban azonban a miniszter nem közölt részleteket.
George W. Bush elnök júliusban aláírta azt a törvényt, amely eltávolította a HIV vírust a „közegészségügyileg jelentős” betegségek listájáról, ami gyakorlatilag megtiltotta, hogy bárki, aki a vírussal fertőzött beléphessen az Egyesült Államokba. A tilalom 1987. óta volt életben.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
Fertőző betegségek a Dr.Info oldalain
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


