Vezető afrikai személyiségek a volt botswanai elnök, Festus Mogae
irányításával kezdeményezést indítottak a Mexikóvárosban tartott AIDS
világkonferencián. Céljuk, hogy az afrikai kormányok többet tegyenek az
AIDS vírus jelenlétének csökkentésére.
Korábbi államelnökök, AIDS szakértők, valamint az etiópiai szupermodell, Liya Kebede, vagyis a „ HIV-mentes generáció bajnokai” ígéretet tette, hogy a politika árbocára tűzik ki a HIV prevenció ügyét.
„A globális közösség egyedülálló törekvéseinek hála, ma már milliók részesülhetnek életmentő AIDS kezelésben.” – közölte Mogae a riporterekkel a Nemzetközi AIDS Konferencián. "Ám két emberre, akiket Afrikában idén kezelünk, öt ember jut, akik újonnan fertőződnek meg. A HIV prevenció sürgős megújulására és megerősítésére van szükség Afrikában.”
A kezdeményezés alapító tagjai többek közt Joaquim Chissano, Mozambik volt elnöke; Kenneth Kaunda korábbi zambiai elnök; a dél-afrikai érsek és béke Nobel-díjas Desmond Tutu; Miriam Were, a Kenyai Nemzeti AIDS Kontroll Tanács vezetője, és Edwin Cameron, a dél-afrikai legfelsőbb bíróság egyik bírója. Az idén leköszönő Mogae széleskörű elismerést kapott a HIV szűrés vezetése és az antiretrovirális szerek elérhetőségének kiszélesítéséért Botswanában, amely egyike a világon a HIV vírus által legsújtottabb országoknak.
Botswana a világ HIV járványának epicentrumában fekszik. Globálisan 33 millió HIV fertőzött ember él. Kétharmaduk a Szaharától délre található. Ám az előfordulásuk főként kilenc dél-afrikai országra koncentrálódik: Botswana, Lesotho, Malawi, Mozambik, Namíbia, Dél-Afrika, Swaziföld, Zambia és Zimbabwe – ahol az arány 15-25 százalék közötti. Ez a régió teszi ki a HIV fertőzöttek 35 százalékát, és az AIDS okozta halálozás 38 százalékát világszerte. Dél-Afrikában a világon a legmagasabb, 5,7 millió fertőzött él. Miközben Mogae Afrika déli részére helyezi a hangsúlyt, hozzáteszi, hogy a „Bajnokok” kezdeményezés Afrika minden prominens személyisége előtt nyitva áll, az élet minden területéről.
A vélemények alakítóiként párbeszédet kezdeményeznek a kormányokkal a HIV terjedését elősegítő magatartás megváltoztatása és a gyakorlatok megújítása érdekében, mint például a nem biztonságos szex, a stigmatizáció és a nők elleni diszkrimináció. Céljuk, hogy megállapodásra jussanak a jelenlegi politikai vezetőkkel, „ám ha ez nem is történik meg, hirdetni fogjuk mindazt, amiben hiszünk” – közölte Mogae.
Cameron a 2000-ben, Durban-ben tartott Nemzetközi AIDS Konferenciát tűzbe hozta beszédével, mely során elárulta, hogy HIV fertőzött, és hogy gazdagságának köszönhetően szerencsés, hogy megvásárolhatta az akkoriban nagyon drágának számító retrovírus-ellenes szereket. Szerinte Dél-Afrika tragédiája az évtized elején kezdődött, amikor a fertőzés az „AIDS tagadás” idején elterjedt Thabo Mbeki elnöksége alatt. „Erősebb, előrelátóbb és szókimondó nyelvezetre van szükség a járvány által legjobban érintett kontinensen” – közölte Cameron.
A kenyai Were szerint a hangsúly a diszkrimináción, a tabun és a nemi egyensúlyhiányon alapul, melyek számos afrikai országban elősegítették a halálos vírus terjedését. „Nem mindenki számára kényelmes, de beszélnünk kell a HIV-ről, a stigmatizációról, a magatartásunkról, mert a csend és a tétlenség halálos” – közölte.
Stephen Lewis, az Egyesült Nemzetek korábbi AIDS követe Afrikában, dicsérte az innovatív „Bajnokok” kezdeményezést, amely felhívja a figyelmet a HIV megelőzésre. „Érdekesnek ígérkezik. Korábbi elnökök nagy befolyással lehetnek az ügyre.”- közölte az AFP-vel.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


