A HIV terjedését gátló, vagy legalább az AIDS kialakulását lassító két gént sikerült nemrég azonosítani amerikai tudósoknak.
A géneket úgy választották ki, hogy összehasonlították a HIV fertőzöttség első évében járó betegek és a vírussal való ismételt találkozás ellenére is vírusmentes emberek genetikai profilját. A „jobb” génváltozat a vírussal szemben ellenállók 12,2 százalékánál, míg a HIV fertőzöttek mindössze 2,7 százalékánál volt jelen. A védelmet jelentő mechanizmus részletei még tisztázásra várnak.
Az egyik gén egy receptort kódol, mely a szervezet fertőzött sejtjeit pusztító természetes ölősejtek felszínén található. A másik egy olyan fehérje kódolásáért felelős, mely az első gént köti meg, és tompítja a természetes ölősejtek aktivitását. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a HIV meggátolja a természetes ölősejtek működését csökkentő fehérje kifejeződését, így lehetővé válik, hogy az ölősejtek elpusztítsák a HIV-vel fertőzött sejteket. Mivel a kezdeti fertőzést követően ez nagyon hamar megtörténik, az ilyen géneket hordozó emberek hatékonyabban képesek pusztítani a fertőzött sejteket, és csökken az esély az AIDS kialakulására.
„Még több kutatás szükséges a megfigyelt védőhatás pontos mechanizmusának felderítése érdekében, de az eredmények ígéretes lehetőségeket rejtenek magukban” – nyilatkozta az egyik társszerző, Nicole Bernard, a McGill Egyetemi Klinikai Központ Kutatóintézetétől. „Eredményeink alapján a jövőben talán a veleszületett immunrendszer megerősítése segíthet felvenni a harcot a fertőzés ellen, attól a pillanattól kezdve, hogy a vírus belép a szervezetbe.” A tudományos cikk az AIDS folyóirat szerdai számában jelent meg.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


