A fejlődő országokban 2007 végéig közel hárommillió HIV/ AIDS fertőzött
kapott anti-retrovírusos gyógyszeres kezelést – jelentette hétfőn az
Egészségügyi Világszervezet (WHO). Ez hétszer annyi, mint négy évvel
ezelőtt.
„Ez jelentős előrelépés a közegészségügyben” – nyilatkozta a WHO főigazgatója, Margaret Chan. „Ez pedig azt bizonyítja, hogy megfelelő elkötelezettséggel és határozottsággal a nagy akadályok is leküzdhetők” – tette hozzá. A kezelések körülbelül háromnegyedét Afrikában végezték.
A WHO jelentése azonban azt is állítja, még sok a teendő: a növekedés ellenére becslések szerint az összes 9,7 millió betegből 6,7 millió anti-retrovírus gyógyszerre szoruló ember továbbra sem jut hozzá az orvosságokhoz. Az UNAIDS és az UNICEF szervezetekkel együtt készített jelentés arra is kitért, hogy az emelkedés a gyógyszerek megnövekedett hozzáférhetőségének köszönhető, ami részben az árcsökkentésnek, másrészt a szállítási rendszerek az egyes országok speciális igényeihez való hozzáigazításának tudható be. A kezelésre irányuló igény is nőtt, mivel a HIV-vírusra tesztelt és az azzal diagnosztizált emberek száma emelkedett – jegyezte meg a WHO.
A jelentés lelkes hangnemben számolt be arról, hogy egyre több nő fér hozzá a retrovírus-ellenes gyógyszerekhez, ami megakadályozza a HIV átadását még meg sem született gyermekeikre – a 2006-os 350 ezerről 2007-ben 500 ezerre emelkedett. „Az anyáról gyermekre történő átvitel megelőzése fejlődött, de még így is messze túl sok nő tudja meg terhesen vagy szülés alatt azt, hogy fertőzött” – mondta Chan.
Az UNICEF elnökhelyettese, Pascal Villeneuve azonban arra is rámutatott, hogy 2,1 millió 15 éven aluli gyermek volt HIV/AIDS fertőzött 2007-ben, és 90 százalékuk anyjuk révén fertőződött meg.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


