Tízből hét fiatal lány várhatóan meg fogja kapni a humán papillomavírus – a méhnyakrákot okozó vírus – elleni védőoltást az Egyesült
Királyságban az őszi 100 millió fontos (32 milliárd forintos) vakcina
program során, írja a bmj.com.
A Manchesterben végzett előzetes oltási program eredményei ígéretesek, ám van még mit tenni a felvilágosítás és a meggyőzés terén, mivel a szülők 20 százaléka az okok megnevezése nélkül utasította vissza a védőoltást. A védőoltás a szexuálisan terjedő vírus két típusa ellen nyújt védelmet, melyek a méhnyakrákok 70 százalékáért felelősek. 2008. szeptemberétől minden 12-13 év közötti brit iskoláslány számára felajánlják a vakcinát.
2007. elején két manchesteri egészségügyi alapellátó részvételével kezdődött meg az előzetes program, melyet a Manchesteri Egyetem kutatói irányítottak. A területen minden középiskolában – összesen 36 intézmény 2817 tanulója számára – elérhetővé tették a vakcinát. A szülők teljeskörű tájékoztatást kaptak a vizsgálatról és információs estekre kaptak meghívást. A védőoltáshoz kérték a szülői beleegyezést, illetve elutasítás esetén kíváncsiak voltak az indokokra. A védettség kialakításához a kezdeti oltás után még két adag vakcinára, egy, illetve hat hónap elteltével van szükség. Az első adagot 1989-en (70,6%), a másodikat 1930-an (68,5%) vették igénybe. A harmadikról egyelőre még nem áll rendelkezésre adat. Az oltások beadása nem egyszerű feladat, mivel az elsőt a tanév kezdetén kell adni, amikor az iskolákban még nagy a nyüzsgés. Sok lány (először 16,3%, majd 23,6%) hiányzott a megadott időpontokban, ezért újabb időpontot kellett találni számukra.
A védőoltást visszautasító szülők legfőbb (36%) indoka a vakcinával és a hosszútávú biztonságossággal kapcsolatos információk hiánya volt. Csak kevesen (10%) okolták az életkort, vagy a vakcina esetleges szexuális viselkedésre gyakorolt hatását (3%).
A kutatók szerint az eredmények biztatók, ám a végső kritérium a harmadik dózist igénybevevők száma lesz. A kanyaró, mumpsz és rubeola elleni védőoltással kapcsolatos viták újraéledése miatt nagy szükség van rá, hogy az emberek visszanyerjék a vakcinázásba vetett bizalmukat, jegyezte meg Jo Waller és Jane Wardle (brit Rákkutatás).
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


