Szakértő szemmel
Féltik a szextől gyermekeiket az apák
Egy a Child Development május-júniusi számában megjelent tudományos
cikk szerint az összetartó családokban védettebbek a tizenévesek a túl
korai, ezáltal veszélyes szexualitással szemben.
Rebekah Levine Coley és munkatársai azt is kiderítették, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben – melyek szerint gyermekük szexuális életének megkezdéséről értesülve a szülők lazítanak a gyermekhez fűződő addigi szoros kapcsolatukon – az apák éppen ilyenkor fordítanak több figyelmet a kamaszra. Hirtelen érdekli őket a fiatal szabadidős tevékenysége és baráti köre. Nem bizonyosodott be azonban, hogy a nagyobb apai figyelem védelmet nyújt-e a veszélyes szexualitással szemben.
Szociológus kutatók szerint tizenévesek esetében a szexuális élet minden esetben nem kívánatos, azaz veszélyes
Az évtizedes önmegtartóztatásra biztató kampányok ellenére becslések szerint a fiatalok negyede átesik első szexuális kapcsolatán 15 éves korára. 18 éves korra a szüzességüket elvesztők aránya már kétharmad.
Coley a Bostoni Egyetem alkalmazott fejlődéstan és oktatáspszichológia docense. A most megjelent közleményben a tinédzserkori szexualitással kapcsolatban a nagyon is kézzelfogható veszélyeket – a nem kívánt terhességet és a nemi betegségeket – emelte ki. Az 1997. óta és jelenleg is folyó vizsgálatba 3206 tinédzsert és családjaikat vonták be.
Kiderült, hogy a közös programokat szervező családok védik a gyerekeket a veszélyes szexuális magatartástól. Az olyan tevékenységek, mint a közös vacsora, a templomba járás, a sportolás és játék, vagy akár egy mozi is, a mindennapi gyerek-szülő kommunikációt és a bensőséges kapcsolatot segítik elő. Az ilyen együttlét során a szülők át tudják adni értékszemléletüket, ami segít a fiataloknak a döntéshozatalban.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


