Szakértő szemmel
A házasok és egyedülállók közti különbség csökkent
A házasságban élők egészségesebbek, mint azok, akik egyedülállók vagy
elváltak, de a köztük levő különbség csökkent az elmúlt évtizedekben –
állítják amerikai kutatók.
"Az egyik leggyakrabban feljegyzett tény, hogy a házasságban élők egészségesebbek, de az elmúlt pár évtizedben a különbségek csökkentek.” – mondta a tanulmány vezetője, Hui Liu, az East Lansingi Michigan Állami Egyetem adjunktusa. A trendek elemzésére Liu és kollégája, Debre Umberson a Nemzeti Egészségügyi Felmérésből 32 év adatait nézték át több mint egymillió amerikaira vonatkozóan. A résztvevők életkora 25 és 80 év között mozgott.
Liu szerint két magyarázat is lehetséges arra, hogy a házasok miért számolnak be jobb egészségi állapotról. Egyszer azért, mert a házasságban élők könnyebben hozzájutnak szociális támogatáshoz és gazdasági forrásokhoz. A másik pedig az, hogy a válás, vagy a házastárs halála kedvezőtlenül befolyásolja egészségünket.
"Általánosságban véve a házasságtól az emberek egészségesebbek, boldogabbak és gazdagabbak, és ez különösen igaz a férfiakra.” – mondta Scott Wetzler, a pszichiátriai és viselkedéstudományi alelnök, az „Egészséges Házasság Támogatása” program vezetője a New York Cityben található Montefiore Egészségügyi Központban. A kutatások szerint az egyedülállók egészségügyi állapota jelentősen javult az elmúlt időszakban. Ugyanígy a házasságban élő nőké is, így a két csoport közötti különbség változatlan maradt.
Az agglegények viszont egészségesebbnek érzik magukat, mint 30 évvel ezelőtt. Ezzel néhány érvhez jutottak arra az esetre, ha házas emberekkel hasonlítják őket össze.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


