Szakértő szemmel
A magas várható életkor alacsonyabb termékenységet jelent
Az iparosodást követő kor egyik nagy előnye, hogy nem kell tartanunk a
korai halálozástól. Ennek a ténynek egy érdekes mellékhatása lehet
viszont az, hogy dármaian csökkent a születések száma. A Science
folyóiratban Ruth Mace antropológus professzor világos párhuzamot von a
magasabb várható élettartam és a városokban tapasztalható alacsony
termékenység között.Mace professzor annak tulajdonítja ezt a trendet, hogy túlságosan nagy összeget fektetünk a gyermeknevelésbe. „A nagyobb család a sikeres termékenységet jelzi, de együtt jár azzal, hogy kevesebb pénz jut egy gyerekre. Ezzel szemben, ha emelkedik a családtervezés költsége, épp az ellenkezője történik. Egyre többet kell beruházni az utódokba, hogy maguk is családot alapítsanak. A szimulációk azt mutatták, hogy ez egy virágzóbb társadalomhoz vezethet.”
A történelmi és evolúcionista demográfusok is egyetértenek abban, hogy a városban nevelkedő gyerekeket képessé kell tenni arra is, hogy vetélkedjenek társaikkal a párválasztásban, a munkahelyekért és a családjuk támogatásáért is, mely versenyhelyzet végső soron a születése számának visszaesését eredményezi.
“Az oktatási rendszer bevezetett egy új mechanizmust, melynek segítségével a gyerekek versenghetnek a jövőbeli munkalehetőségekért. Az iskola is nyomást gyakorol a szülőkre, hogy megfelelően táplálják és öltöztessék gyermekeiket. A szülői beruházás elfogadható szintje is megemelkedik” – magyarázza Mace professzor.
“Ezek a feltételek olyan helyzetet teremtettek, melyben elszabadultak a szülői befektetések, egyre többet és többet költenek a gyermekeikre, vagyis egyre kevesebb és kevesebb gyereket vállalnak.”
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


