Van De Velde professzor a hollandiai Haarlem Női Klinikájának az igazgatója volt az 1900-as évek elején. A tökéletes házasság élettana és megvalósítása címû könyve egy trilógiának az első kötete, amely a házasság szexuális alapjait tárgyalja, és e viszonylat tökéletesítésével a házasság vonzóerejét akarja fokozni. Korszakalkotó munkájával Van De Velde professzor egyrészt a kor tudásának, publikációinak és saját tapasztalatának szintézisét hozta létre, amellyel tudományos ûrt töltött ki a századforduló orvostudományában. Másrészt megpróbált azoknak az asszonyoknak és férfiaknak segítséget nyújtani, akik - házasságukban e téren beható kioktatásra szorulnak - és hogy ezeknek száma nagy, azt tudja minden orvos  -  és ezáltal mentesül a beható és sokszor kínos, szóbeli megbeszélések szükségétől. A századfordulón is  "szempont a laikus által könnyen érthető nyelvezet". A kötet huszadik kiadását dr. Feldmann Sándor idegorvos fordította, és 1928-ban jelent meg Budapesten Rozsnyai Károly kiadásában.

80 évvel azután, hogy Van De Velde professzor papírra vetette gondolatait, azt vehetjük észre, hogy számos tekintetben ma is hasonló gondokkal küzdenek az emberek a "tökéletes házasság" eléréséért.

A jövőben időről időre közzé teszünk részleteket a holland professzor könyvéből, tisztelegve a nagy tudós emlékének, és bemutatjuk, mit gondoltak elődeink a házasságról, a házaséletről.

A szerelem és a boldog házasság épületének négy alappillére a következő:

• A megfelelő házastárs kiválasztása
• A házastársak pszichológiai helyzete általában, de különösen egymással szemben, legyen megfelelő 
• A progenitura (utódok) kérdésének, a házastársak kívánságának megfelelő megoldása 
• Harmónikus, viruló nemi élet

… a boldog házasság épületének negyedik alappillére a harmonikus, viruló nemi élet. Ennek nagyon erősnek és helyesen alkalmazottnak kell lennie, mert ez viszi az összsúlynak legnagyobb részét.
Sajnos, a legtöbb esetben rosszul van megalapozva, és korhadt anyagból van kiállítva. Csodálkozhatunk-e tehát, ha az egész épület rövid idő alatt összeomlik?

A házasság alapja a nemi élet és elemeinek ismeretében a legtöbb házas ember mégis tartós hiányt szenved. Ezen hiány pótlása és annak az útmegjelölése, amelyen haladva a nemi élet a házasságon belül harmónikussá és virágzóvá válhatik, -  ez az a feladat, melyet kitûztem magamnak.
Ezért fordulok az orvosokhoz és a férjekhez. Az orvosokhoz azért, mert nekik kellene e téren is a házastársak tanácsadójának lenniök.

Kellene! Hogy mennyire nem azok és hogy miért nem azok, azt Ludwig Fraenkel: A nő normális és patológikus szexuális fiziológiája címû munkájának egyik passzusa igazolja: „azért engedtem, hogy a szexológus itt oly kimerítően szóhoz jusson, mert ő illetékes e kérdésben; de meg azért is, mert a nőgyógyászok nagy része, bizonyos előkelő, minden esetre azonban helytelen tartózkodásból és prüdériából, valóban keveset tudnak e dologról.”

S azért a férjekhez - kiknek pedig különösen e téren kellene feleségük irányítójának lenniök - mert gyakran nemcsak irányító törekvéseikben buknak meg, hanem a jó partner kvalitásaiban is.
Fogalmuk sincs tökéletlenségükről. Mert az a férfi, aki normális potenciával van megáldva és „házastársi kötelességeinek” rendszerint a saját maga számára fiziológikusan eleget tesz, azt hiszi, hogy ezzel mindent megtett, amit az asszony tőle követelhet.
És ha az asszony tartósan kielégítetlen marad, úgy  "ki-ki a saját módja szerint, hol bosszankodva, hol sóhajtva"  a „frigid” nők 20-80 százalékába (az írók becslése fölötte ingadozó) sorozza öt, panaszkodik balszerencséje miatt - és mind jobban elhidegül tőle.

Ha megvolt az a szerencséje, hogy többé-kevésbé temperamentumos asszonyt vitt otthonába, aki nem marad frigid „kötelességeinek” teljesítésekor, úgy néhány év elteltével, a mindég ismétlődő nemi élvezetek untsága éppen ennyire veszélyeztetheti a házasság boldogsá gát; mert a meguntságot csak változatossággal küzdhetjük le, a férfi számára pedig csak a személyben való változatosság látszik lehetségesnek - és újból jelen van az elidegenedés.
Az a gondolat, hogy ő a hibás, hogy ő az, akinek módjában állott volna, az általa is mélyen sajnált elidegenítést megakadályozni, eszébe sem jut.

A hiba ott van, hogy nem tudja, miszerint a természetszerûség korlátai között, a nemi életnek számtalan oly variánsa van, mely távoltarthatja a házasságban a megszokottság unalmát, mert a házastársak közötti kapcsolatnak mindég új ingert kölcsönöz. Vagy, ha ért is mindehhez valamit, úgy értelmetlenül, kicsapongásnak tartja mindazt, amit fiziológiai szempontból erkölcsileg engedélyezettnek kell tekintenünk. Az ilyesmi számára „sokkal magasabbra értékeli” feleségét, mindinkább magára hagyja őt, a hőn óhajtott változatosságot házon kívül keresi, és nem ritkán érkezik el a valódi fajtalansághoz.

Sőt, az átlagférj nem is tudja, hogy a nő nemi kielégítésének folyamata nem olyan, mint az övé; fogalma sincs róla, hogy miképpen kell a női érzéket előbb kíméletesen és előzékenyen felébreszteni; nem tudja megérteni, hogy a hindu asszony, aki hozzá van szokva a férfiak előzékenységéhez, miért nevezi az európait gúnyosan „falusi kakas”-nak, nem érti meg a jávai férfi mentalitását, aki inkább dicsekszik azzal a gyönyörrel, amit okozott, mint amit élvezett.
Nem tudja, mert a Don-Juan-alak lényege teljesen rejtélyes számára, sőt mi több, meg sem érti.

Olvassa el tehát Marcel Barrieres „Essai sur le Don-Juanisme contemporain”-jét, hogy világosság váljék előtte, miszerint a csábítólélek nem az alacsony egoisztikus megejtést és eldobást keresi, hanem kizárólag a kielégítés gyönyörét.
Ebben az értelemben legyen állandóan újból csábító éppen a férj, feleségének csábítója legyen, Akkor majd boldogságot osztva, tartós boldogságot fog érezni és házassága nászházasság lesz. Ha nem vezeti szerelmi zsenialitás, úgy a férfinak szerzett ismeretekre van szüksége, ha meg akar felelni e feladatoknak.
… az az olvasó, aki itt-ott nem igen ért meg valamit, felvilágosításért orvoshoz fordulhat.
A cél megéri a tanulmányozást.

(A tökéletes házasság. Dr. Th. H. van de Velde, a haarlemi női klinika volt igazgatója. 1925. Fordította dr. Feldmann Sándor idegorvos. A magyar nyelvû kiadás megjelent 1928-ban)

< Előző