Érdekességek
A szelektív abortusz hátránya
A szelektív abortuszok miatt Kínában 32 millióval több a fiú, mint a
lány, ez az egyenlőtlenség évszázadokig fenn fog állni –
figyelmeztetett egy pénteken megjelent jelentés. Ez olaj lehet a tűzre
azon szakértők számára, akik szerint Kína férfiközpontúsága keserű
következményekkel jár majd, a férfiak agglegények maradnak és
harcolniuk kell a menyasszonyért.
„Bár felmerült néhány fantáziadús és extrém megoldás, jelenleg semmit sem lehet tenni, hogy megvédjük a létszámon felüli férfiak generációját” – olvasható a British Medical Journal honlapján megjelent cikkben.
A legtöbb országban kicsivel több férfi születik, mint nő (minden 100 lány újszülöttre jut 103-107 fiú). Azonban Kínában és más ázsiai országokban a nemek közti különbség gyorsan nőtt, mivel a fiúk előnyben részesítését támogatja az olcsó ultrahangvizsgálat és abortusz. Ez lehetővé tette a kínai pároknak, hogy befejezzék a terhességet, ha lányuk születne, bár ezt a gyakorlatot hivatalosan elítélik és illegális is.
32 millióval több a férfi Kínában a szelektív abortuszok miatt
Kínában ehhez hozzájön még egy tényező: az egygyermekes családmodell. Általánosságban annak a párnak, akiknek második gyermeke születik, büntetést kell fizetnie és aránytalanul sokat kell a taníttatására áldozniuk. Azonban néhány tartományban engedélyeznek egy második gyermeket, ha az első lány, vagy ha a szülők „nélkülöznek”. Néhány másikban pedig a házaspárok nemtől függetlenül szabadon vállalhatnak második, néha harmadik gyermeket is.
A cikkben a Zheijiang Egyetem professzorai, Wei Xing Zhu és Li Lu, valamint Therese Hesketh, a londoni University College kutatója azt írják, Kínában 2005-ben 1,1 millióval több férfi született, mint nő. A 20 év alatti kínaiak körében a legnagyobb különbség az 1-4 évesek között van, itt minden 100 lányra 124 fiú jut, egyes vidéki területeken ez 100/126-ra nő.
A különbség különösen azokban a tartományokban jelentős, ahol szigorúan betartatják az egygyerekes családmodellt, továbbá a vidéki területeken is. Jiangxi és Henan tartományokban az 1-4 éves korcsoportban 100 lányra 140 fiú jut. A másodszülöttek között még nagyobb ez az arány, itt 100 lányra 143 fiú jut, sőt Jiangsu tartományban ez az arány 100/192. Csak a két legszabadabb tartományban, Tibetben és Xinjiangban normális a két nem aránya.
„A szelektív abortuszok felelősek majdnem az összes létszám feletti férfiért” – írják a szerzők. „Ha betartatják a szelektív abortusz tilalmát, normalizálódhatnak az arányok.” Egy másik lehetőség, hogy lazítanak az egygyermekes családmodell szabályain és engednek még egy gyermeket vállalni, ha az elsőszülött lány.
A cikk nem foglalkozik a különös aránytalanság társadalmi következményeivel, azonban mégis van fény az alagút végén. 2000 óta a kormány az aránytalanság ellen új rendelkezéseket vezetett be, „törődjünk a lányokkal” felvilágosító kampányt indított és megreformálta az örökösödésről szóló törvényeket. Részebn ennek eredményeképpen 2000 és 2003 között nem változott a nemek aránya, és sok városban az elsőszülöttek és általában egyetlen gyermekek nemének aránya a normálison belül van.
A számok egy 2005-ös kínai mini-népszámlálásból szűrmaznak, amely a népesség 1 százalékát ölelte fel, így szerették volna a 2000-es népszámlálás adatait korrigálni. Összesen 4,764 millió 20 év alatti ember vett részt a felmérésben.
A cikkhez írt kommentárban Tao Liu és Xing-yi Zhang, a Jilin Egyetem kutatói azt írták, az urbanizáció és az iparosodás hatására már nem részesítik annyira előnyben a fiúkat. A szociális ellátó rendszerek, a nyugdíjak és a magasabb életszínvonal hatására a fiúknak már nem kell a hagyomány szerint gondoskodnia a szüleiről. Kína a kutatók szerint követhetné Dél-Korea példáját, ahol 1992-ben 229/100 volt a nemek aránya, emiatt széleskörű felvilágosító kampányba kezdtek és szigorúan büntették a szelektív abortuszokat. 2004-re 100 lány újszülöttre 110 fiú jutott.
Copyright AFP [2009] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


