Érdekességek
Az on-line randi veszélyei - légy résen!
Hódit az internetes párkeresés. Jó és rossz élményeket egyaránt
begyűjthetünk a kalandozás során, ezért jó, ha a részletek sem kerülik
el figyelmünket.
Figyelmeztető jelek, ha még nem találkoztatok:
• A profilja nem tartalmaz fényképet. Persze, lehet, hogy csak nem szereti, ha fotózzák, de az is előfordulhat, hogy valamit rejteni próbál. Melyik nős férfi teszi ki a képmását temérdek ember elé, akik között a felesége egyik ismerőse is felbukkanhat?
• Különélőként tünteti fel magát. Judit, a 40 éves tördelőszerkesztő is „belefutott” ebbe: amint később kiderült, a férfi együtt élt a nejével, sőt, egy ágyban hajtották fejüket álomra.
• Nem adja meg az otthoni, vonalas telefonszámát. Ha ezt teszi, és te továbbra is folytatod az ismerkedést, magadra vess. Élj a gyanúperrel ilyen mondatok hallatán: „úgyis csak a mobilomat használom”, „a vonalat éppen leszereltettem, mert máshová helyeztetem át” vagy „hívj inkább az irodában, bent vagyok egész nap”. A fickó ugyanis nagy eséllyel házas.
• Nem sürgeti a találkozást – vagy éppen ellenkezőleg, nagyon is. Sok nős férfi azzal „altatja magát” on-line flörtjeivel kapcsolatban, hogy azok igazában nem számítanak megcsalásnak. Mások viszont alig várják a soron következő kiruccanást.
Figyelmeztető jelek, ha már találkoztatok:
• A szex érdekli leginkább. Ha már az első telefonbeszélgetéskor vagy az első randin előhozakodik vele, az elég riasztó. Rozi így mesél erről: „Kezdetben nagyon hízelgő volt, hogy Péter ennyire forrón kíván. Lassan azonban leesett, hogy ez minden, amit szeretne tőlem. A feleségétől ugyanis minden mást megkap.”
• Nem hív meg téged az otthonába, nem enged bepillantást az életébe. Légy résen, ha nem teremt lehetőséget arra, hogy a családjával, a barátaival találkozz, ha csak furcsa helyekre, furcsa időpontokban hív randira. Ilyenkor minden kertelés nélkül kérdezz rá arra, hogy van-e felesége. Jelek, amelyek arra utalnak, hogy hazudik: mellébeszél, nem tűri a szemkontaktust, az orrát dörzsöli, dadog.
Tippek egy sikeres on-line randiért:
- Adj meg a profilodban minél több részletet. Ne légy provokatív, ezzel rossz embereket buzdítasz kapcsolatfelvételre. Hangsúlyozd, hogy értékeled az őszinteséget és becsületességet. Lehet, hogy ennek ellenére mégis jelentkezik néhány nős férfi is, de ezekre ügyet se vess.
- Légy tudatos és bízz az ösztöneidben is! Ne szégyelj kérdéseket feltenni: hol járt iskolába, hol dolgozik, mit csinál hétvégente: ezekből kiderülhet, hogy független-e az adott személy.
- Légy pozitív! Ne hajtogasd magadban, hogy „én úgyis csak házasságban élő hazudozókat fogok ki”. Bízz abban, hogy megtalálod a hozzád illő partnert.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


