Érdekességek
Könnyebb elviselni, ha férfi a főnök
A főnökkel mindig csak a baj van, ám egy a napokban megjelent vizsgálat
eredményei szerint az sem mindegy, hogy férfi, vagy nő adja ki az
utasításokat. Meglepő módon, a nők sokkal könnyebben fogadják el
ellenkező nemű főnöküket, mint a női vezetőket.
A Torontói Egyetem kutatói egy 2005-ös telefoninterjú adatait elemezve jutottak arra a következtetésre, hogy a női főnök alatt dolgozó nőkre nagyobb pszichológiai megterhelés jut, mint férfiak alkalmazásában álló társaikra. Az interjú során három különböző szituációban dolgozó felnőtteket kértek meg, hogy értékeljék a rájuk nehezedő stressz mértékét, valamint egészségügyi problémáikat. Megkérdezték a kizárólag női, vagy férfi vezetőnek dolgozókat, illetve az olyan beosztottakat, akik egyszerre két főnökkel, méghozzá egy férfi és egy női vezetővel is rendelkeztek. Az alvászavarokat, koncentrációs nehézségeket, a depressziót és a szorongást értékelték pszichológiai problémaként, míg a fizikai tünetek közül a fejfájást, gyomorfájást, illetve gyomorégést, nyak- és hátfájdalmat és kimerültséget vették számításba.
Kiderült, hogy a vegyes párosok női alkalmazottai is több ilyen tünetről számolnak be, mint a kizárólag férfi vezetőnek dolgozó nők. A férfiak megterheltsége egyetlen főnök esetén a vezető nemétől függetlenül azonos volt, és összességében magasabb, mint a vegyes főnökpárosnak dolgozó férfiak esetében. Az elemzés a Journal of Health and Social Behavior szeptemberi számában olvasható. A statisztikai számításhoz figyelembe vették a munkahelyi körülmények és a foglalkozás befolyását is.
Az eredmények – különösen a nőknek dolgozó nőkkel kapcsolatosak – ellentmondanak azoknak az elméleteknek, melyek szerint a főnök és beosztottja közti demográfiai hasonlóság elősegíti a munkahelyi harmóniát, míg az ilyen jellegű különbségek problémák forrásaivá válhatnak. A kutatók szerint az ellentmondás a még mindig fennálló „a főnök legyen férfi” sztereotípiának köszönhető. A nők nehezebben tűrik saját nemüktől az agresszívabb bánásmódot, a férfias stílust, mint a férfiaktól. Általában véve több támogatást várnak azonos nemű főnöküktől, mint amit valóban megkapnak. A férfiasan viselkedő női vezetőket nehezebb elfogadni, és valószínűleg ez lehetett a probléma Hillary Clintonnal is az elnökjelölő kampány során.
Valószínű azonban, hogy minden erőfeszítés ellenére a foglalkozás típusa is befolyásolhatta az eredményeket. Egy a vezető számára is jelentős stresszt okozó alulfinanszírozott, alulértékelt munkahelyen, mint például a szociális munkások körében, a beosztottra is nagyobb nyomás nehezedik.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


