Érdekességek
Nem tesz jót a munkahelyi kapcsolatoknak a bulizás
Egy nemrég végzett felmérés szerint munka után minden ötödik amerikai
tölti idejét kollegáival. Az adatok szerint a ilyen alkalmak gyakran
vitával végződnek, amelynek leggyakoribb okai a kollegák kibeszélése, a
kollegák közti túlzott flört és az alkoholfogyasztás.
Legtöbben saját bevallásuk szerint azért mennek szórakozni munkatársaikkal, hogy jobban megismerjék őket. Ugyanakkor a felmérésben részt vevők 15 százaléka elmondta, hogy a legújabb irodai pletykákat is ezen alkalmakkor gyűjti be, 13 százalékuk pedig csak kényszerből vesz részt ezeken az összejöveteleken.
A közös mulatozások gyakran vitákkal végződnek: 16 százalékban egy kollega kibeszélése, 10 százalékban valamilyen irodai titok kifecsegése, 8 százalékban munkatársak közötti flörtölés, 8 százalékban pedig túlzott alkoholfogyasztás miatt.
A megkérdezettek 21 százaléka szerint az ilyen alkalmak jót tesznek a munkatársi kapcsolatnak, 85 százalékuk szerint azonban az ilyen összejövetelek inkább lassítják a munkatársak közötti jó kapcsolat kialakulását, és az előrejutást.
Leggyakrabban a 25 és 34 év közötti dolgozók vesznek részt a munka utáni közös összejöveteleken, legritkábban pedig az 55 év felettiek.
A felmérést a Harris Interactive végezte 6987 teljes munkaidős dolgozó részvételével február 11. és március 13. között.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|



Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.