A mellrák kezelésére leggyakrabban hormonkezeléseket és aromatáz gátló szereket javasolnak az orvosok, a daganatos betegek 30 százalékánál azonban ezek a módszerek sem segítenek. Ezeknek a pácienseknek hozhatja meg a gyógyulást egy olyan szer, amelyet eddig prosztatarákos betegeknél alkalmaztak – írja a The EMBO Journal.
Az áttörés annak köszönhető, hogy bár eddig a szakemberek úgy hitték, hogy minden emlőrákos esetet a női nemi hormon, az ösztrogén okoz, néhány kutató felfedezte, hogy ez egyáltalán nem igaz. Vannak ugyanis olyan páciensek, akiknél éppen ellenkezőleg: a férfi nemi hormon, a tesztoszteron okozza a sejtek elrákosodását – éppen úgy, ahogyan a férfiaknál is a prosztatarák esetében.
Ez a folyamat vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy ezek a nők is profitálhatnak a prosztata daganatos megbetegedéseire kifejlesztett gyógyszerek jótékony hatásából. A kutatások azonban egyelőre még korai stádiumban vannak.
OrientPress Hírügynökség
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


