Egy kedden közzétett klinikai tanulmány szerint kis adagban az ösztrogén segíthet az emlőrák egyes formáinak kezelésében.
A Journal of the American Medical Association szakfolyóiratban megjelent tanulmány eredményei részben megváltoztathatják azt, ahogyan a metasztatikus emlőrákot napjainkban az ösztrogénszint-csökkentő gyógyszerekkel kezelik.
„Amikor az ösztrogénszint-csökkentő gyógyszerek már nem tudják korlátozni a távoli áttétes emlőrákot, az ellenkező stratégia válhat be” – áll a kísérletet végző Washington Orvostudományi Egyetem közleményében.
Matthew Ellis, a tanulmányt vezető onkológus elmondta, hogy a szabványos kezelésre nem reagáló nők körülbelül egyharmada reagált az új kezelésre.
„Az ösztrogénszint növelése a nők 30 százaléka esetében vált be, akik metasztatikus emlőrákja már nem reagált a standard antiösztrogén kezelésre” – számolt be a kutató.
Az ösztrogénszint emelésével járó mellékhatások közé tartozik a fejfájás, a puffadás, az emlő nyomásérzékenysége, a folyadékvisszatartás, a hányinger és a hányás, de Ellis szerint a mellékhatások a többi kezeléshez viszonyítva korlátozottak.
„Kimutattuk, hogy az ösztrogénkezelés számos betegben megállította a betegség előrehaladását, és sokkal jobban tolerálták, mint a kemoterápiával tették volna.”
„Összességében egyértelműen bizonyítottuk, hogy a kis adagot jobban tolerálták, mint a nagy adagot, és ugyanolyan hatékonynak bizonyult a metasztatikus betegség megfékezésében.”
Copyright AFP [2009] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


