A minimálisan invazív mellműtéteknél a kedvezőbb kozmetikai eredmény
rosszabb gyógyulási hatásfokkal járhat, figyelmeztet egy főorvos a
British Medical Journal (BMJ) honlapján egy vezércikkben.
A hatékonyság és a biztonság mellett az esztétikai eredményeket is figyelembe kell venni egy mellrák miatti műtét tervezésekor, írja Monica Morrow, a new yorki Sloan-Kettering Onkológiai Központ emlőosztályának vezetője. Azonban az elmúlt 30 évben a sebészeti eljárások egyre inkább a kozmetikai eredmények javítására törekedtek.
Az olyan új eljárások, mint a daganatos betegek plasztikai sebészete vagy a minimális bőrbemetszést igénylő endoszkópos sebészet ma már elérhetők. Azonban a bizonyítékok arra mutatnak, hogy ezen új eljárások onkológiai biztonsá gát gyakran nem ellenőrizték elég alaposan. Morrow amiatt aggódik, hogy ha nem vizsgálják meg szigorúan az onkológiai és a kozmetikai eredményeket, az az elmúlt évtizedben a túlélés terén nyert javulás visszájára fordul.
„Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a kozmetikai eredmények javítása érdekében végzett sebészeti eljárások nem okoznak-e helyi kiújulást és emiatt mellrákban történő halálozást” – mondta el Morrow. Azt is kiemelte, hogy a fejlődőben lévő onkoplasztikai sebészet és a minimálisan invazív sebészet működéséhez szükség van a páciensek által jelentett eredmények szigorú elemzésére, hogy az új eljárások azokat az eredményeket javítsák, amelyek a betegek számára a legfontosabbak.
„A mellrák helyi kezelése számos kitűnő klinikai vizsgálatra épül és emiatt modellértékű a bizonyítékokon alapuló orvoslás számára. Miközben a jó kozmetikai eredmények helyett kiválóakat akarunk elérni, fontos, hogy ezt észben tartsuk.”
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


