Barack Obama amerikai elnök kiállt a nők „választáshoz való jogáért” a
történelmi Legfelsőbb Bírósági döntés 36. évfordulóján, mely a nők
alkotmányos jogává tette az abortuszt.
„A Roe kontra Wade per 36. évfordulóján emlékezzünk arra, hogy ez a döntés nemcsak a nők egészségét és családtervezési szabadsá gát védi, hanem egy tágabb jelentése is van: a kormánynak nem szabad beleavatkoznia legbensőbb családi ügyeinkbe” – olvasható Obama egyik állásfoglalásában. „Továbbra is támogatom, hogy egy nő szabadon dönthessen erről.”
A kulcsfigurák alapján Roe kontra Wade néven elhíresült 1973-as Legfelsőbb Bírósági döntés megadta a világ egyik legszabadabb abortusztörvényét az Egyesült Államoknak. A Roe kontra Wade ügy arra serkentette a konzervatív vallási csoportokat, hogy ellenezzék az abortuszt és kényes politikai témává tették, annak ellenére, hogy a közvéleménykutatások szerint több amerikai támogatja az abortuszt, mint amennyi ellenzi. Egy múlt évi, a Katolikus Püspökök Amerikai Konferenciája által végzett felmérésből az derült ki, hogy az amerikaiak mindössze 11 százaléka szeretné az abortusz teljes tiltását.
Obama állásfoglalása „olyan volt nekünk, az abortusz-harcban résztvevők számára, mintha hirtelen friss levegőt vehettünk volna” – mondta el az AFP-nek Jon O’Brien, a Katolikusok az Abortusz Engedélyezéséért szövetség elnöke. „Ez egy olyan új gondolkodásmódot tükröz, amely a jövőben sokkal jobban szolgálja majd a nőket, közben pedig védi a Roe kontra Wade által kiharcolt jogokat.”
Közleményében Obama arról beszélt, hogy szükség van „elérhető fogamzásgátló módszerekre, pontos egészségügyi tájékoztatásra és a megelőzésre” ahhoz, hogy „megelőzzük a nem kívánt terhességeket, csökkentsük az abortusz szükségességét és támogassuk a nőket és családjaikat döntésükben.”
A Katolikus Püspökök Amerikai Konferenciája és az abortuszt ellenző Amerikai Élet Szövetség nem kívánt nyilatkozni, utóbbi az elmúlt héten egy közleményében Obamát „az igény szerinti abortusz radikális támogatójának” nevezte. „Obama a történelem valaha volt legnagyobb abortuszt támogató elnöke. Radikális álláspontja több millió gyermeket veszélyeztet” – írta az Amerikai Élet Szövetség közleményében.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


