Egyetlen tumor-gátló gén lehet az alvó petefészekrák sejtek
megértésének – és elpusztításának – kulcsa. Az alvó rákos sejtek
túlélik az első kezelést és évekkel később újraélednek.
A Texas Egyetem Anderson Rákkutató Központjának kutatói számoltak be a Journal of Clinical Investigation című lapban felfedezésükről, miszerint az ARHI nevű gén expressziója beindítja az autophagiát, vagy ön-kannibalizmust, a petefészekrák sejtekben.
A rákos sejtek halálának gyakori mechanizmusa, az „önemésztés”, ebben az esetben az alvó sejtek túlélését teszi lehetővé.
„Az elnyújtott autophagia halálos a rákos sejteknek, ám egy kevés autophagia segíthet az alvó ráksejtek túlélésében, valószínűleg az éhhalál elkerülésével.”- közölte Dr. Robert Bast, a kutatás vezetője, az Anderson Központ transzlációs kutatásokért felelős elnökhelyettese.
„A nyugvó sejtek nagy problémát jelentenek a petefészek-, az emlőrák és egyéb rosszindulatú betegségek esetében.”- közölte Bast. „Gyakran látjuk, hogy bármely hátrahagyott jel nélkül eltávolítják a petefészekrákot, ám 2-3 év múlva az újból kialakul. Ha maradt volna normál növekedésű ráksejt a területen, a betegség már hetek vagy hónapok múlva kialakult volna.”
„Az a feltételezésünk, hogy egyes sejtek osztódás és vérellátás nélküli alvó állapotban maradnak, ám ennek pontos mechanizmusa még nem tisztázott.”- közölte Bast. Munkatársaival az ARHI (aplasia Ras homológ I) gént vizsgálták, amely normál sejtekben fordul elő, ám a petefészekrák sejtek 60-70 százalékában alulexpresszálódik. Ha az ARHI normál szintjét helyreállították a petefészekrák sejtekben a laboratóriumban, beindult az autophagia és a ráksejtek pár napon belül elpusztultak.
Amikor emberi petefészekrákot ültettek egerekbe, a kísérletek eredményei eltérőek voltak. Az ARHI leállította a tumor növekedését és beindította az autophagiát, de nem pusztította el a ráksejteket. Amikor az ARHI-t leállították a 4-6. hétnél, a petefészekrák sejtjei gyors növekedésbe fogtak.
„A rákos sejtek életképesek maradtak az ARHI-indukált növekedési szünet és az autophagia során, amely megegyezik a nyugvó állapottal.”- közölte Bast. „Amikor a malária kezelésére is használt chloroquine-nal gátoltuk az autophagiát, a rák újranövése gátolt volt, azt feltételezve, hogy az autophagia segített a ráksejtek túlélésében a vérellátás hiányakor is.”
A autophagia egy celluláris túlélő mechanizmus, amely számos módon védi a sejteket. A tápanyaghiány miatti stressz esetében az autophagia hasonlít ahhoz, mint amikor valaki a testzsírt égeti táplálék hiányában. Számos fehérje túlélő tényezőt találtak a petefészekrák graftok mikrokörnyezetében, amelyek megelőzhették a petefészekrák sejtek autophagia-indukálta halálát a laboratóriumban. Ezen túlélő tényezők gátlása új stratégiát jelenthet az alvó petefészekrák sejtek megsemmisítésére, és több páciens gyógyítására.
Az ARHI tumor-gátló aktivitásától, és ezen környezeti túlélő tényezők anti-autophag és proliferatív aktivitásától függ, hogy a ráksejtek autophag módon elpusztulnak, nyugvó állapotban maradnak, vagy kilépnek a nyugvó állapotból és újra elkezdenek növekedni.
Az ARHI-autophagia útvonal emellett a tumorok alvó állapotát előidézhető modelljének megalkotását is lehetővé tette. A modell hiánya miatt eddig nehezen voltak értelmezhetők a nyugvó sejtek és az elpusztításukra kifejlesztett kezelések.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


