15 országból érkezett 80 nőből álló csoport mászta meg az Alpok 4000
méter magas csúcsát a hétvégén, hogy ezzel hangsúlyozza az
emlőrákkezelés javításának szükségességét egész Európában.
A Zonta Club svájci csoportja és az Europa Donna Suisse szövetség azért szervezte a megmozdulást, hogy megmutassa, „az emlőrákban szenvedő nők képesek felülemelkedni saját korlátaikon.”
A résztvevő nők a 4000 méteres Breithorn csúcsról való visszatérésük után nyilatkozatot írnak alá, amiben arra szólítják fel a politikusokat, hogy tegyék lehetővé a minden 10. európai nőt érintő emlőrák kezelésének jobb hozáférését.
Az esemény egyik szervezője, Bettina Borish genfi orvos elmondása szeirnt Svájcban naponta 15 új emlőrákos esetet diagnosztizálnak. A doktornő a svájci Le Matin napilapnak azt nyilatkozta, hogy az ország különböző régiói között a kezelés szabványaiban tapasztalható eltérések és a bürokratikus szövetségi egészségügyi rendszer megakadályozza, hogy a nők a megfelelő ellátásban részesülhessenek. Borish szerint Svájcban évente átlagosan 5267 új rákos esetet mutatnak ki. Az emlőrák lett a 45 és 65 év közötti nők körében az első számú halálozási ok. Az emlőrák évente 1355 halálos áldozatot követel.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


