Amerikai kutatók szerint az emlőrákkal kezelt betegek esetében a
betegség kiújulásának kockázata a kezelést követő öt évben alacsony
marad.
A Journal of The National Cancer Institute folyóiratban közzétett tanulmány 2838 rákkal diagnosztizált nőt vizsgált, akiket szisztémás adjuváns kezelésben részesítettek (kemoterápiában, tamoxifen kúrában vagy mindkettőben) 1985. és 2001. között.
A vizsgált csoportban a nők nyolcvankilenc százalékában nem újult ki a rák a kezelést követő öt évben, illetve körülbelül 10 évvel az első diagnosztizálást követően – mondta Abenaa Brewster, a Texas Egyetem Anderson Rákkutató Központjának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. A nők nyolcvan százalékában a rák nem újult ki 10 évvel a kezelés, vagyis 15 évvel a diagnózis után.
A kezelés után öt évvel az emlőrák kiújulásának kockázata hét százalék azokban a nőkben, akik a legkevésbé előrehaladott – egyes stádiumú – tumorban szenvedtek, és 11 illetve 13 százalék a kettes illetve a hármas stádiumú rákbetegségek esetében.
„Most már bizonyos pontossággal meg tudjuk mondani a nőknek a rák kiújulásának kockázatát, a klinikai orvosok pedig pontosabb információk alapján hozhatnak döntést a hosszan tartó adjuváns endokrin kezelés előírásáról” – áll a tanulmányban.
Az Egyesült Államokban 2008-ban várhatóan több mint 180000 új emlőrákos esetet fognak diagnosztizálni, és körülbelül 40000 nő hal meg évente emlőrákban.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


