100 ezer dollárt adományoz a hazai emlőrák elleni küzdelemre és a
vidéken élő magyar nők felvilágosítására a Susan G. Komen for the Cure
alapítvány. Az emlőrákkal foglalkozó betegszervezetek és gyógyult
aktivisták legnagyobb hálózata az American Jewish Joint Distribution
Committee-n (JDC) keresztül juttatja el az adományt Magyarországra.
2008-ban a JDC és a Komen alapítvány közös magyarországi Női Egészségmegőrző Programja kibővül: vidéki, elzárt, közlekedésben korlátozott településeken élő nők számára teszi könnyebben elérhetővé az emlőszűrést.
Az adomány, amely az ötödik éve tartó partnerséget szilárdítja meg a Komen és a JDC között, a mellrák veszélyének tudatosítására és a betegség korai észlelésére irányuló Női Egészségmegőrző Program magyarországi kibővítését teszi lehetővé.
„A mellrák Magyarországon is az egyik legveszélyesebb betegség, több mint 2000 nő esik áldozatul a kórnak évente. Az idejében diagnosztizált mellrák azonban ma már gyógyítható.” – nyilatkozta Nancy G. Brinker az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete, a Komen for the Cure alapítója, aki maga is gyógyult mellrákbeteg. „Soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy a nők számára – lakhelyüktől függetlenül – elérhetőek legyenek a szűrési lehetőségek, és egyenlő eséllyel induljanak a mellrák leküzdésében.” Nancy G. Brinker ma reggel egy sajtótájékoztatón jelentette be a százezer dolláros adomány átadását a budapesti Gerbeaud Házban.
„Az American Jewish Joint Distribution Committee több mint egy évtizede alapította a Női Egészségmegőrző Programot (Women’s Health Empowerment Program – WHEP). A Komen alapítvánnyal 2004 óta folytatott együttműködésünk keretében azért dolgozunk, hogy az emlőrákot olyan korai szakaszában diagnosztizálják, amikor a betegség még könnyen gyógyítható. Felvilágosító munkánk révén olyan nőknek nyújthatunk segítséget, akiknek más esélyük talán nem is lenne a túlélésre.” – mondta el Itai Shamir, a New York-i JDC képviselője.
A mai bejelentést megelőző szakmai kerekasztal beszélgetésen az emlőrák ellenes küzdelem hazai aktivistái osztották meg egymással tapasztalataikat és saját programjaikat. „A tudás megosztása és a nyílt párbeszéd megteremtése a kormánnyal, civil szervezetekkel, aktivistákkal, túlélőkkel és az orvosi közösségekkel visz minket közelebb a mellrák előfordulásának és a halálesetek számának visszaszorításához Magyarországon.” – tette hozzá Nancy G. Brinker.
A szakmai kerekasztal beszélgetés résztvevői voltak: Nancy G. Brinker; Dr. Dobrev Klára – az Egészség Hídja Összefogás Egyesület fővédnöke; Dr. Medgyaszai Melinda – az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára; Dr. Falus Ferenc - országos tisztifőorvos, ÁNTSZ; Dr. Odor Andrea - az ÁNTSZ vezető védőnője; M. Bodor Mária – a Rákbetegek Országos Szövetségének elnöke; Dr. Vass László – a Magyar Szenológiai Társaság elnöke. A hallgatóságban betegek, orvosok, egészségügyi dolgozók, civil szervezetek és vidéki roma civil szervezetek vezetői képviselték magukat.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


