A kutatók kifejlesztettek egy új vérvizsgálati módszert, mely szerintük
az első teszt, ami pontosan kimutatja a korai stádiumú petefészekrákot.
"Azzal, hogy képesek leszünk az újonnan keletkezett daganatok csaknem 100 %-át kimutatni, jelentősen csökkenthetjük ennek a ráktípusnak a halálozási arányát” – mondta Dr. Gil Mor, a New Haven-i Yale Egyetem munkatársa. „Reméljük, hogy rutinvizsgálat válik ebből a módszerből a nők számára”
2005-ben Mor csoportja először írták le azoknak a biomarkereknek a csoportját, amelyek képesek kimutatni az I-es és II-es stádiumú petefészekrákot.
A jelenlegi vizsgálat során, melyről a Clinical Cancer Research folyóiratban számoltak be, a kutatók kiterjesztették a négy fehérjéből álló panelt hatra, és sokkal finomabb elemzőrendszert használtak a fehérjeszintek mérésére. 362 egészséges és 156 frissen diagnosztizált daganatos beteg mintáit vizsgálták.
A biomarkerek külön-külön nem mutatták ki a betegséget. Mikor egyszerre vizsgálták mind a hatot, a teszt a betegek 95%-ánál felismerte a daganatos elváltozást.
A biomarkerek elemzésének nagyobb léptékű kiértékelése jelenleg is zajlik.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


