Csúcsrajáró
Fontos a kiegyensúlyozott szexualitás
Azok a nők, akik elégedettek a szexualitásukkal, jobban érzik magukat a bőrükben és nagyobb vitalitásnak örvendenek.
A Journal of Sexual Medicine legfrissebb számában megjelentetett ausztrál vizsgálatban 295, 20 és 65 év közötti nőt kikérdezve érdekes módon azt is megállapították, hogy az idősebbeket – rosszabb egészségi állapotuk ellenére – nagyobb általános jóllét jellemzi fiatalabb társaiknál.
Az aktus gyakorisága nem mérvadó
A szexuális problémák felmérésében az aktus gyakorisága nem mérvadó, mert a nők – megszokásból, illetve a partner elvárásai miatt – jellemzően fenntartják szexuális életüket akár annak ellenére is, hogy nem elégedettek azzal. Leggyakoribb panaszok a vágy és az érdeklődés hiánya, illetve az örömképesség zavarai, melyek összefüggésben állnak az általános rossz közérzettel.
Az ausztrál Monash Egyetem kutatói szerint ez egy afféle tyúk-tojás problémakör. „Nem tudhatjuk, a szexualitással való elégedetlenség vezet-e az általános rossz közérzethez, vagy fordítva” – fejti ki Dr. Sonia Davison, kutatásvezető. "Eredményeink rámutatnak, hogy a szexualitás meghatározó az általános jóllét, illetve a vitalitás szempontjából.
Fontos lenne, hogy az orvosok foglalkozzanak a nők szexuális problémáival már csak azért is, mert ez egy olyan tabu, amiről nehezen beszélnek a páciensek.”
| < Előző | Következő > |
|---|
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


