A császármetszések arányának növekedése több országban azzal van
összefüggésben, hogy a nők egyre későbbi életszakaszba tolják ki a
gyermekvállalást – áll a PLoS Medicine legfrissebb számában.
A laboratóriumi kísérletek azt igazolták, hogy az anya életkorának növekedésével párhuzamosan a méh izomzata egyre kevésbé képes a kontrakciókra. Ez lelassítja a szülés folyamatát, és így növeli a császármetszés esélyét. Dr. Gordon C. S. Smith (Cambridge University, Egyesült Királyság) elmondta: “Ez az összefüggés egyértelműen rávilágít, hogy a lassú és problémás szülések hátterében az előrehaladott életkor, azaz a méh öregedése áll.”
Smith és kollégái 1980 és 2005 között egy skót adatbázisban szereplő 583 843 nőt vizsgáltak meg. A vizsgálat ideje alatt azon nők aránya, akik 30 és 34 éves koruk között szülték első gyermeküket, a háromszorosára nőtt, azon nők aránya, akik 35 és 39 év között szültek először, a hétszeresére emelkedett, azoké pedig, akik 40 év fölött vállalkoztak az első szülésre, a tízszeresére nőtt. Ezalatt az idő alatt a császármetszése aránya több mint kétszeresével nőtt. 16 éves kor fölött minden öt év egy nő életkorában 49 százalékkal emelte a császármetszés előfodulásának arányát. Emellett 30 perccel megnövelte a szülés időtartamát is.
A szerzők szerint ha a vizsgálat folyamata során nem elmelkedett volna az átlagos életkor, az elvégzett császármetszések 38 százaléka elkerülhető lett volna. “Miután egyre több nő halasztaja későbbi életszakaszba az anyaságot, elengedhetetlen, hogy megértsük az életkornak a szülésre gyakorolt hatását, ha csökkenteni szeretnénk a terhesség alatt végzett beavatkozások számát.” – hangsúlyozta Smith.
- Edwards, a lombikbébi atyja nyerte el az orvosi Nobel díjat...
- Komoly terhességi komplikációkat okozhat a herpesz vírus...
- A megtermékenyülés jelei - tippek azoknak, akik gyermeket szeretnének...
- Egyszerű vérvételből már héthetesen kiderülhet a magzat neme...
- Az étcsokoládé jót tesz a várandós nőknek...
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


