Azok a kutatók, akik állítólag elsőként módosították egy emberi embrió
genetikai állományát, eloszlatták az aggályokat, hogy ez az első lépés
volt annak irányába, hogy megtervezett babák szülessenek különböző
specifikus gének beültetésével.
A tudósok azt állítják, a munkájuk során az őssejtekre koncentráltak, és egy olyan abnormális embriót használtak fel, melynek esélye sem lett volna kisbabává fejlődni – jelentette az Associated Press.
"Egyikünk sem készül arra, hogy gyermekeket tervezzen meg” – mondta Dr. Zev Rosenwaks a New York Presbiteránus Cornell Kórház terméketlenségi központjának igazgatója. Kollégáival együtt tavaly ősszel tették közre eredményeiket egy konferencián, de különösebb figyelmet csak akkor kapott, mikor a hétvégén megjelent róla egy cikk egy brit újságban.
A Cornell tudósai olyan technikákat fejlesztenek ki, melyet mások esetleg genetikailag módosított emberek előállítására használnának fel, „és még csak heves vitákat sem váltottak ki tevékenységükel” – mondta Marcy Darnovsky, a Genetikai és Társadalmi Központ vezérigazgatója. A kísérletet kritizálta egy londoni központú csoport, a Humángenetikai Riadó.
A kutatás nem aggasztja Kathy Hudsont, a washingtoni genetikai központ igazgatóját, aki megjegyezte, hogy rengeteg technikai akadálya van annak, hogy gének beültetésével módosítsák az embriókat.
"Még meg sem közelítettük azt a szintet, hogy ezt a megfelelő módon hajtsuk végre”, ráadásul etikailag is kifogásolható, ha úgy próbálkozunk vele, hogy nem győződtünk meg a biztonságosságáról, mondta Hudson.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


