Az európai államok közül Nagy Britanniában a legrosszabb a helyzet a
nők biztonságos megtermékenyítésével kapcsolatban, legalábbis erről
számolt be a humán szaporodással és embriológiával foglalkozó európai
intézet.
A brit nők, hogy teherbe essenek gyakran folyamodnak laboratóriumi körülmények közötti megtermékenyítéshez, ami azért is rizikós, mert megnő a komoly komplikációk aránya.
A számadatok is azt mutatják, hogy a problémás esetek aránya itt négyszer olyan magas, mint más országokban.A komplikációk abból is adódnak, hogy az in-vitro megtermékenyítés előtt olyan szereket adnak, amivel stimulálják a petéket, és ennek következtében súlyos puffadás, hányás, vese elégtelenség, sőt ritkán halál is előfordulhat. Ezt nevezik túlstimulált szindrómának (OHSS), amely a szigetországban nagyon gyakori, és súlyos, sőt, potenciálisan végzetes mellékhatásai lehetnek az in-vitro kezelés eseteiben.
Az elmúlt 3 év során két nő halt meg OHSS következtében, és félő, hogy előfordult több ilyen eset is, csak nem jelentették.A HFEA (A Humán Szaporodás és Embriológai Hatóság) arra a felfedezésre jutott, hogy körülbelül a kezelések 1%-ában fordult elő OHSS szindróma. A riport szerint a kutatók úgy találták, hogy Németországban, 2003-ban háromszor annyi embrió-beültetést végeztek, mint az Egyesült Királyságban, de a briteknél majdnem háromszor több OHSS szindrómát regisztráltak. A franciák esetében 2004-ben, majdnem dupla annyi mesterséges megtermékenyítést végeztek, mint a briteknél, mégis a OHSS szindrómás esetek aránya a negyede maradt a britekéhez képest.
Ezeket az adatokat egy jelentős, nemzetközi, termékenységgel foglalkozó konferencia előestéjén mutatták be, amely Londonban kezdődött szerdán. A tanácskozás ezt követően elsősorban arról folyt, hogy hogyan lehetne a mesterséges megtermékenyítést biztonságosabbá tenni, és hogyan lehetne lecsökkenteni az erős és veszélyes gyógyszerek adását.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


