Amerikai kutatók 341, 3 éves gyermeket vizsgálva rájöttek, hogy azok a
kicsik, akiknek az anyujáka a terhesség alatt több, mint két adag
alacsony higanytartalmú halat fogyasztott hetente, jobb eredményt értek el a
beszédkészségre és vizuális képesség tesztelésére irányuló
vizsgálatokon.
Ugyanezen tesztek eredményei ugyanakkor rosszabbak voltak azoknál az óvodásoknál, akiknél az anyuka vérében a terhesség alatt magas higanytartalmat mutattak ki. A várandósság alatt rendszeres halfogyasztóknál pedig ez a magas higanytartalom jellemzőbb volt.
A tanulmány kimutatta, hogy bár a hal egészséges az agynak, de terhesség alatt az alacsony higanytartalmú hal fogasztása kedvezőbb.
Az olyan olajos halakban, mint a tonhal, a lazac és a szardínia megtalálható az omega-3 zsírsav, mely fontos a magzati és a gyermeki agy fejlődéséhez. A gond az, hogy az olajos hal viszont nagyobb valószínűséggel tartalmaz higanyt, azaz olyan vasat, amely mérgező az agysejtekre, elsősorban a magzatoknál és a kisgyerekeknél.
A terhes nőknek ajánlatos elkerülni többek között a cápa, a kardhal és a király makréla fogyasztását, ezek ugyanis több higanyt tartalmaznak, hiszen ők maguk halakkal táplálkoznak. Az omega-3 zsírsavban gazdag, de higanyban szegény halak a konzerves tonhal, és a kisebb olajos lazac. A tőkehalhoz hasonló fehér húsú halak viszonylag kevést higanyt tartalmaznak, de túl sok omega-3 zsírsav sincs bennük.
Amerikai egészségügyi szakemberek azt tanácsolják, hogy a terhes nők hetente ne egyenek többet két adag halnál.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


