Rólad szól
Fiatalabban kezdi a szexet, aki nem reggelizik?
Számtalan teória látott már napvilágot az étel és a szex közötti
kapcsolatról, japán kutatók mégis vadonatúj eredménnyel tudtak
előállni: azok a fiatalok, akik nem reggeliznek, általában fiatalabb
korukban veszítik el a szüzességüket.
Egy 3000 résztvevővel végzett tanulmány alanyai közül azok, akik fiatal kamaszkorukban nem reggeliztek rendszeresen, állításuk szerint átlagosan 17,5 évesen veszítették el a szüzességüket, szemben a Japán egészében átlagos 19 éves életkorral. Azok esetében, akik rendszeresen fogyasztottak reggelit fiatalkorukban, az első szexuális élmény életkora átlagosan 19,4 év volt.
A japán egészségügyi minisztérium támogatásával készült tanulmány célja az volt, hogy módokat találjon a nem kívánt terhességek számának csökkentésére. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a stabil otthoni élet nem kedvez a korai szexuális élet kialakulásának.
„Azok, akik nincsenek jóban a szüleikkel – például azért, mert nem készítenek nekik reggelit – esetleg a szexualitás révén próbálják levezetni frusztrációjukat” – állítja a tanulmányt vezető Kunio Kitamura, a japán Családtervezési Szövetség feje. „Ha a gyerekek nem érzik kényelmesen magukat a családi környezetben, hajlamosak kimaradozni.”
Az is kiderült, hogy a fiatalon nemi életet élő kamaszok általában azért hagyják ki a reggelit, mert későn érkeznek haza.
Japánban a legalacsonyabb a születési arányszám az egész világon, mivel egyre több fiatal halogatja a karrierjükre és életmódjukra tehernek tartott családalapítást. A felmérés azt is kimutatta, hogy a házaspárok közel 40 százaléka nem élt szexuális életet több mint egy hónapja. A válaszadók azt állították, hogy a munkától túlságosan fáradtak, vagy a szexet felesleges nyűgnek tartják.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


