Rólad szól
A "fuldokló játék" halálos áldozatokat követelt az USA-ban
Az Amerikai Betegségmegelőzési Központ (CDC) legalább 82 fiatal
esetében véli úgy, hogy halálukat 1995 és 2007 között a „fuldokló
játék” okozta.
A 82 fiatalból nagy része (87%) 6 és 19 év közötti fiú volt. A legtöbb haláleset a 11 és 16 év közötti korosztály köréből került ki. A CDC szerint azonban a jelentés még mindig alábecsüli az áldozatok valódi számát. Az Egyesült Államokban rengeteg fiatal – főleg fiúk – vesznek részt ebben a „játékban”, melynek a "fuldokló játék" mellett több más neve is ismert, mint pl. „pillanatnyi eszméletvesztés”, „ájulás”, „nyakkendő” és űrmajom”
A játékot játszó tinédzserek úgy akarnak felpörögni, hogy fojtogatják magukat a kezükkel, egy hurokkal vagy valami mással, annak érdekében, hogy csökkenjen az agyuk oxigénellátása. "Azt remélik, hogy valami csodálatos, álomszerű érzés vár rájuk, legalábbis így írják le” – mondta Robin Toblin, a CDC Balesetmegelőzési Központjának munkatársa. A CDC jelentése szerint a tinik másoktól vagy internetes videókról lesik el a módszereket. A legtöbb haláleset akkor következik be, mikor a fiatalok egyedül kezdenek bele a játékba.
Figyelmeztető jel lehet, hogy a gyermekünk ilyet játszik, ha véreres a szeme, kék foltok vannak a nyakán, súlyos fejfájásról panaszkodik; köteleket, sálakat vagy öveket találunk a bútorokhoz erősítve, netalán kutyapórázt vagy fojtónyakörvet tart otthon, mikor nincs is kutyája.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


