Potencianövelés
Potencianövelés módszerei
Erre az esetre is igaz, hogy sokkal könnyebb a bajt megelőzni, mint
gyógyítani. Tehát: diétával és testmozgással célszerű csökkenteni a
testsúlyfelesleget, kerülni a dohányzást, mértékkel fogyasztani az
alkoholt. (Napi 1-2 dl vörösbor persze inkább véd az érelmeszesedéstől,
mintsem ártalmas lenne).
Folyamatosan törekedni kell arra, hogy megfelelő gyógyszereléssel, 2-es típusú diabétesz esetén az inzulinkezelés időbeni bevezetésével a vércukorszinteket étkezés előtt 6 mmol/l alatt, étkezés után 8-9 mmol/l alatt tartsuk. Mindent meg kell tenni a vérnyomás és a vérzsírszintek csökkentésére, a gyógyszerek közül előnyben részesítve a merevedést nem akadályozó készítményeket.
Mi a helyzet az erekciós képesség csökkenésekor?
Mindenképpen ajánlatos megbeszélni a gondot a diabetológussal és felkeresni az urológus szakembert is. A vércukorszintek rendezése már önmagában is eredményes lehet, és a neuropátia gyógyszeres kezelése szintén kedvező hatást gyakorolhat. Mindezeken túl az elmúlt 10 évben kifejlesztett új speciális gyógyszerek a fiatal betegek 80-90, az idősebbek akár 60-70 százalékának hatékony segítséget nyújthatnak. Az orvosi ellenőrzéssel alkalmazott tabletták ugyanis fokozzák a kulcsfontosságú nitrogén-monoxid felszabadulását a kisartériák falában.
Kinek, milyen készítmény ajánlható?
Ez elsősorban a személyes igénytől és a tapasztalattól függ. (Vannak, akiknek a gyorsan kialakuló erőteljes merevedés elérése a legfontosabb, és megelégednek egy 4-12 órás válaszkészséggel. Az ilyen típusú szerek 24 óra alatt teljesen kiürülnek a szervezetből. Mások hosszabb hatású szert szeretnének, amellyel akár 24 órán át bármikor képesek a merevedés elérésére. Az ilyen típusú szer teljes kiürülése a szervezetből akár 5-6 napot is igénybe vehet.) Az említett készítményeknek kevés a mellékhatása, ritkán fejfájás vagy hőhullámérzet jelentkezik. Fontos, hogy a szívgyógyszert szedők kardiológusukkal beszéljék meg ezek alkalmazását, ugyanis a nitrát típusú koszorúér-tágítókkal együtt szedve veszélyesek lehetnek, és nem egyformán adhatóak együtt bizonyos vérnyomáscsökkentőkkel, néhány más szívgyógyszerrel, illetve az idősödő férfiak körében gyakori prosztata-megnagyobbodás gyógyszereivel.
Öninjekciós kezelés
Akiknél súlyos neuro-vaszkuláris károsodás jött létre idült betegség miatt, azok egy részénél a hatékony, korszerű per os gyógyszeres kezelés sem képes megfelelő erekciót elősegíteni.
Ilyen esetekben a következő kezelési lehetőség az öninjekciós kezelés.
Megfelelő betanítás mellett biztonságos és a vártnál kevésbé kellemetlen kezelési mód. Alkalmazásához és az egyéni gyógyszeradag beállításához speciális gyakorlat szükséges, ezért ezt a kezelést erre szakosodott urológusok, andrológusok végzik.
Mellékhatásként lokális fájdalom, ritkán priapizmus is jelentkezhet. Elhúzódó merevedés /priapizmus/ esetén legkésőbb 6 órán belül urológiai osztályon kell jelentkeznie a betegnek a merevedés művi megszüntetése céljából. Véralvadásgátló gyógyszerek mellett az öninjekciózás a penis bevérzésének fokozott veszélye miatt nem vagy csak nagyon szoros ellenőrzés mellett alkalmazható.
A korábban öninjekciós kezelésre széleskörűen használt Papaverint a prostaglandinnál gyakoribb túlmerevedést és lokális hegesedést okozó hatása miatt egyre ritkábban, főleg régóta erre beállított betegeknél alkalmazzuk, fokozott ellenőrzés mellett.
Ajzószerek (afrodiziákumok)
A foszfodiészteráz gátlók megjelenése előtt az egyetlen per os gyógyszeres kezelési lehetőséget jelentették.
Legrégebbi és legismertebb képviselőjük a Yohimbin. Ez egy alfa-blokkóló hatású alkaloidát tartalmaz, ami az agyban is hat, de a hímvessző ereinek tágítása révén is erősíti a merevedést. Hatását kúraszerű (4-8 hetes) kezelés mellett fejt ki. Hatékonysága csekély, ezért elsősorban az enyhébb esetekben alkalmazzák, szervi betegségekhez társuló ED esetén nem várható tőle lényeges javulás. Mellékhatásként fejfájás, nyugtalanság fordul elő ritkán.
Mivel a szexuális problémák mindig két embert érintenek, elengedhetetlen, hogy a partnerek őszinték legyenek egymáshoz, és közösen keressék a megoldást. Ehhez ma már komoly segítséget nyújtanak a rendelkezésre álló és a korábbi évtizedekhez képest "fantasztikus" terápiás lehetőségek. Szintén tapasztalatok igazolják, hogy csupán a nagyon hosszú ideje fennálló ED, a súlyos neuropátia, illetve ér- és szívbetegség esetén nem bizonyul hatásosnak az említett tabletták használata. Még ilyen esetben is kínálkozik azonban megoldás, megkísérelhető az ún. vákuumerekciós eszközök, esetleg az implantálható protézis alkalmazása, amelyek már hazánkban is elérhetők.
Vákuumerekciós eszköz (Vákuumpumpa)
Aki nem akar vagy nem kaphat gyógyszert, annak megoldás lehet az ún. vákumeszköz használata. A merevedést ekkor külső vákuumpumpa segítségével idézik elő. Az eszköz műanyag harangja a hímvesszőre húzható, a hozzá kapcsolódó pumpa segítségével vákuumot hozunk létre, amelynek hatására a pénisz felületes elvezető vénái összenyomódnak, és ennek következtében létrejön a körülbelül fél óráig tartható merevedés. Ezt olyanoknál lehet alkalmazni, akiknél a gyógyszerek használata fokozott kockázatot jelent, például a nagyon idős emberek, szívbetegek, keringési betegek.
Implantálható protézis
Amennyiben a gyógyszeres kezeléssel és az egyszerűbb eszközökkel nem lehetett eredményesen kezelni a merevedési zavart, lehetőség van pénisz protézisek beültetésére is, amelyet néhány centrumban már hazánkban is évek óta elvégeznek.
Ennek a módszernek az a lényege, hogy műtéti úton a barlangos testekbe merevítő implantátum kerül. A protézis többféle lehet. Egyik formája a félmerev vagy rugalmas szilikonrúd, a másik formája az ún. hajlítható protézis, amelyeknek külseje általában szilikon, belsejében pedig valamilyen fém, pl. ezüstszál található. Ezeknél a merevedés állandó, a hajlítható változatnál a nyugalmi helyzetben a pénisz kézzel elfordítható, és a nemi élet megkezdésekor pedig kiegyenesíthető. A harmadik protézis fajtánál folyadékkal töltött szilikonrudak kerülnek beültetésre. A rudak zárt rendszert képeznek egy folyadékot tartalmazó tartállyal és egy pumpával. A merevedés a bőr alá beültetett pumpa nyomogatásával idézhető elő, ugyanis ez feltölti a barlangos testben lévő szilikonrudakat a tartály folyadékával. Ez nagyon kényelmes módszer, de természetesen a legdrágább is.
Persze az a legfontosabb, hogy egyrészt a diabéteszeseket gondozó orvosok rendszeresen rákérdezzenek az ilyen jellegű problémákra, másrészt a betegek gondjaikkal időben forduljanak szakemberhez. Ha a bajt közösen sikerül „leleplezni”, általában van megoldás.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


