Kutatás
A testmozgás a prosztatarák gyorsabb növekedését okozhatja
A prosztata daganat gyorsabban növekszik azokban az egerekben, akik
többet mozognak. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a
testedzés serkentheti a véráramlást a daganathoz, állapították meg a
Duke Rákközpont és a Duke Prosztata Központ kutatói.
„Egereken végzett kísérletünk kimutatta, hogy a testedzés jelentősen gyorsította a tumor növekedését.” – mondta Lee Jones, a Központ kutatója. „Úgy gondoljuk, ez hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy a jövőben jobb gyógyszeres kezelési modelleket dolgozzunk ki a prosztatarák és más daganattípusok kezelésére is.” Az eredményeket San Diegóban, a Amerikai Rákkutatási Szövetség éves ülésén tették közzé április 13-án.
A kutatók 50 egérbe ültettek be prosztata daganatot, majd az egerek felét olyan ketrecbe tették, ahol különböző kerekeket használhattak. Az állatok másik felének ketrecében nem voltak ilyen eszközök. Az összes egér ugyanazt a táplálékot kapta. A kerékkel ellátott ketrecekben az egerek átlagosan 250 métert tettek meg egy nap. Jones elmondása szerint azoknál az egereknél, melyeknek lehetőségük nyílt a testedzésre, nagyjából kétszer olyan sebességgel nőtt a daganat. A kutatók pontosan tudják, hogy a kemoterápiás és sugárkezeléses szerek daganathoz juttatásának nehézsége rejtőzhet a gyenge vérkeringésben, így ezek az eredmények utat mutathatnak az eredményesebb kezelésekhez. Jonesék azon tűnődnek, összekapcsolhatják-e a kemoterápiát, a hormonkezelést vagy a besugárzást a testedzéssel, hogy maximalizálják a hatékonyságukat. A kérdést további kísérletek során igyekeznekk megválaszolni.
A kutatók szeretnék felhívni a férfiak figyelmét arra, hogy ne hagyják abba a testedzést csak azért, mert félnek a ráktól. „Az egerek nem részesültek semmilyen kezelésben, a kísérlet kedvéért hagytuk, hogy a daganatok ellenőrzés nélkül növekedjenek – mondta a Duke urológusa, Freedland, majd hozzátette: a betegekkel ugyanez nem történhet meg.” Az aggodalom eloszalatása végett gondoljunk arra, mennyi pozitív hatással bír a testmozgás pl. a keringés, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és más krónikus állapotok esetében.
„A tanulmány által bepillanthattunk abba, hogy mely sejtútvonalakat befolyásolja a testedzés, és ezáltal közelebb kerülhetünk az előnyök kiaknázásához” – mondta MIchael Potter, a Duke orvostanhallgatója. „Reméljük, hogy ezen ismeretek birtokában növelhetjük a gyógyszerek hatékonysá gát, és csökkenthetjük a káros mellékhatásokat.”
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


