Férfi egészség
A cukorbeteg férfi andrológiai problémái
Az andrológia a férfiasság tudománya: a férfiak szexualitásával, illetve termékenyítőképességével foglalkozik.
Beszámoló a visegrádi Andrológiai Konferenciáról
Immár 29. alkalommal rendezték meg a Magyar Urológusok Társasága Andrológiai Szekciójának Tudományos Ülését, ezúttal Visegrádon.
Az andrológia iránt érdeklődő több mint 200 magyar urológus, nőgyógyász, kardiológus, háziorvos és pszichológus mellett számos nemzetközi szaktekintély is részt vett az eseményen. A konferencián több előadás is foglalkozott a cukorbetegséggel.
Mára eljutottunk oda, hogy a merevedési zavar (szaknyelven erektilis diszfunkció) a különböző szív- és érrendszeri betegségek jósló tünete – mondta dr. Tóth Károly főorvos, a budapesti Jahn Ferenc Kórház II. Belgyógyászati Osztályának vezetője. Az ország máig egyetlen, a férfiak kardiovaszkuláris problémáival foglalkozó szakrendelésének megálmodója és létrehozója évtizedek óta foglalkozik az érrendszer működésével. A cukorbetegek ereinek belhártyája, az ún. endothel funkciója gyakran károsodik, amelynek érszűkület kialakulása lehet az egyik következménye. Mivel a péniszt ellátó artériák átmérői kisebbek, mint például a koszorúereké, ezért az érszűkület tünetei is gyakran itt jelentkeznek először – merevedési zavar képében. A cukorbetegek potencia problémái hátterében az érfal károsodása mellett jelentős szerepet játszik a pénisz beidegzését ellátó idegrostok károsodása (neuropátiája) is.
A neuropátia a pénisz mellett a szívet is érintheti, és az egyik gyakori oka a különböző ritmuszavaroknak. A potenciazavarok kezelésére való gyógyszerek közül ezért azokat választjuk szívesebben cukorbetegek esetében, amelyek nem okoznak ilyen problémát (azaz nem nyújtják az ún. QT-időt).
A cukorbetegek, különösen az idősebbek körében gyakran ajánlanak ún. alfa-blokkoló gyógyszereket az orvosok elsősorban a magas vérnyomás, illetve a prosztata jóindulatú megnagyobbodása kezelésére. Az alfa-blokkolók kedvező hatásúak a vérzsírok szintjére, illetve a férfiak szexuális funkcióra is. A leggyakrabban használt potencianövelő szerekkel viszont csak óvatosan adhatóak együtt, mert mindkét gyógyszercsoport értágító hatású. Az egyes szerek között lényeges különbségek vannak, ezért a kedvezőbb hatás, és a nagyobb biztonság elérése alapján kell a megfelelő gyógyszereket kiválasztanunk.
Dr. Varga Albert, a Szegedi Egyetem Kardiológiai Klinikájának docense beszámolt arról, hogy a merevedési zavarral orvoshoz forduló férfiaknál gyakran diagnosztizálnak addig nem ismert cukorbetegséget.
Mivel a diabeteszesek körében gyakran fordul elő magas vérnyomás, emelkedett vérzsírszint, illetve koszorúér-betegség, oda kell figyelnünk arra, hogyan kezeljük a potenciazavarokat.
A hatékony és kedvelt potencianövelők (kék, sárga és narancssárga tabletták) nem szedhetőek együtt az ún. nitrát készítményekkel, mert együtt súlyos vérnyomáseséshez vezethetnek. A nitrátokat az angina pectoris, a szívinfarktushoz hasonló mechanizmus alapján kialakuló szorító, gyakran halálfélelemmel járó mellkasi fájdalom kezelésére, illetve megelőzésére szedik több százezren hazánkban – legtöbbször fölöslegesen. Ma már a nitrátokat leginkább rohamoldásra, életmentő gyógyszerként használjuk. Folyamatos szedésre ritkán ajánljuk, tartós alkalmazásra más, modernebb gyógyszereket javaslunk. Mivel a cukorbetegek körében a koszorúér-betegség, a szívinfarktus lényegesen gyakrabban fordul elő, mint a nem cukorbetegek körében, célszerűnek tartjuk, hogy a potencianövelő kezelés megválasztásánál olyan szereket válasszunk, amely egy váratlan esemény előfordulása kapcsán a legkisebb kockázattal jár. A hosszú hatású szer használata esetén, ha például valaki hetente 2-3-szor él szexuális életet, szinte teljesen kizárja annak a lehetőségét, hogy egy váratlan rosszullét esetén életmentő nitráttal tágíthassák ki a koszorúereit.
Dr. Tóth Gábor, bajai urológus főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a férfiak időnként még a leggyakrabban használt potencianövelő gyógyszerekkel sem képesek mindig a kellő keménységű erekció elérésére. Ez különösen igaz néhány nehezebben reagáló betegcsoportra, így a cukorbetegekre is. A cukorbetegeknél a korábban már részletesen bemutatott neuropátia és érszűkület mellett korábban jelentkeznek a férfi nemi hormon, a tesztoszteron hiányának a tünetei. A tesztoszteron termelődése már a 30 évesek körében csökkenni kezd, és ha a hormon szintje egy bizonyos szint alá süllyed, akkor az a vágy (a libido) és a merevedés zavarában nyilvánulhat meg. Ezeknél a férfiaknál a különböző színű tabletták jótékony hatása csak akkor alakul ki, ha először pótoljuk a férfiak szervezetében a hiányzó tesztoszteront.
Dr. Török László, a Szegedi Egyetem Urológiai Klinikájának főorvosa kiemelte, hogy a szájon át szedhető gyógyszeres kezelésre legnehezebben reagáló férfiak esetén a péniszprotézis beültetése előtt meg lehet próbálkozni az injekciós terápiával is. Az injekciók elősegíthetik, hogy a pénisz visszanyerje korábbi erejét, és később már tablettával is sikeresen tudjon szeretkezni.
Dr. Papp György, a konferencia házigazdája, a Társaság elnöke kiemelte, hogy a cukorbeteg férfiaknál a kezelőorvosnak célszerű rákérdeznie a szexuális problémákra is, mert a betegek gyakran nem beszélnek róluk. Hazánkban mára kiépült egy országos andrológiai hálózat, amely felkészült a merevedési zavarral hozzájuk forduló férfiak magas színvonalú ellátására. Aki korán – már a probléma észlelésekor – elmegy az orvosához, annak jóval nagyobb esélye van az eredményes kezelésre. A kezelés célja, a legjobb minőségű erekció elérése, amellyel a férfiak visszanyerhetik magabiztosságukat, és harmonikusabbá tehetik a párkapcsolatukat.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


