Férfi egészség
Pfizer-közlemény a hamis gyógyszerekről
Közleményben figyelmeztet a Pfizer az internetes gyógyszerek
veszélyeire. A gyógyszergyár szerint 10 férfi közül egy vásárolt már
vényköteles gyógyszert recept nélkül, és az ilyen vásárlások fele az
interneten keresztül történt. Mindez azért súlyos gond, mert a
tanulmány szerint az internetes gyógyszerek 90%-a hamisítvány.
„Ezek a férfiak az életükkel játszanak” – festette le a helyzetet Dr. David Gillen, a társaság orvosigazgatója. Gillen szerint az egészségügyi rendszert megkerülő gyógyszervásárlás egyre nagyobb problémát jelent Nagy-Britanniában, és ezért részben a hamis gyógyszerek elterjedése tehető felelőssé. Ráadásul nemcsak arról van szó, hogy az emberek gyakran nincsenek tudatában annak, mely gyógyszerek receptkötelesek, hanem ami még aggasztóbb: „tudják, hogy a tiltott forrásból beszerzett gyógyszerek károsak lehetnek az egészségükre, a kényelem és az anonimitás mégis gyakran többet nyom a latban, mint a félelmeik.” A Pfizer ennek nyomán országos road showt szervez az Egyesült Királyságban, hogy figyelmeztesse az embereket az illegálisan beszerzett gyógyszerek veszélyeire.
A tanulmányban olyan adatok is megjelentek, melyek alapján a férfiak 68%-a úgy gondolja, a hamisított gyógyszerek nem az eredeti összetevőket tartalmazzák. A férfiak 37%-a jelölte meg a vásárlás okaként a kényelmet és a gyorsaságot, és mindössze 40%-uk volt tisztában azzal, hogy a potencianövelő gyógyszerek vénykötelesek.
A közleményből arra is fény derül, hogy nem pusztán merevedési problémák kezelésére szolgáló szereket vásárolnak illegális forrásból. Hasonló népszerűségnek örvendenek a dohányzásról való leszokást elősegítő készítmények, a fogyasztószerek, a koleszterincsökkentők, a szorongásoldók és antidepresszánsok, sőt egyes rákellenes gyógyszerek is.
Általában a gyógyszervállalatok kerülik a a hamisított gyógyszerek elleni nyilvános felszólalást, a háttérben azonban komoly erőkkel harcolnak a feketepiac ellen. Ennek tükrében szokatlannak is tűnhetne a Pfizer nyilatkozata, azonban magyarázatul szolgál, hogy potencianövelő gyógyszere, amelynek feketepiaci összértékét 2010-re 75 milliárd dollárra prognosztizálják, más hasonló hatású termékekkel együtt a hamisítási toplista élén foglal helyet.
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


