Férfi egészség
A brokkoli és a daganat-kockázat
Egy nemrég közzétett vizsgálat fényt derít arra, hogy miért kisebb a
valószínűsége a prosztatarák kialakulásának a sok brokkolit fogyasztó
férfiakban.
Ismert tény, hogy a keresztesvirágzatúakban gazdag étrend (pl. brokkoli, karfiol, káposzta, kelbimbó, bordás kel és kelkáposzta) képes csökkenteni a prosztatarák és egyéb krónikus betegségek kockázatát. A Brit Étkezéskutató Intézet szakemberei által végzett új kutatás tesz először kísérletet arra, hogy egy emberek bevonásával zajló klinikai vizsgálatban mutassa be a hatásmechanizmust, az eddigi állat és sejtszintű modellekkel szemben.
A vizsgálat során a prosztatarák szempontjából veszélyeztetett férfiakkal a normál étrendjükön felül hetente 400 g brokkolit, illetve 400 g borsót etettek 12 hónapon keresztül. A kutatók szövetmintákat vettek a prosztatából a vizsgálat kezdetén, 6, illetve 12 hónap elteltével, hogy a rák kialakulásában szerepet játszó gének változásait ellenőrizni tudják.
„A brokkoliban gazdag étrendet fogyasztók között több változás volt megfigyelhető a vizsgált génekben, mint a borsót fogyasztók között” – állítja a PLoS ONE című internetes tudományos lapban megjelentetett közleményben. „A vizsgálat eredményei alapján a viszonylag kis mennyiségű (heti pár adag) keresztesvirágzatú zöldség fogyasztásának is jelentős hatása lehet a sejtek jelátvivő mechanizmusának megváltoztatásával a génekre.” (Jelátvitelnek nevezzük azokat az utakat, amelyeken az információ eljut a sejtmagba, ahol a gének kifejeződése történik.)
„Más gyümölcsök és zöldségek esetében is ki lehet mutatni kockázatcsökkenést, ezek valószínűleg más módon fejtik ki hatásukat.” – mondta Richard Mithen, a kutatás vezetője. „Ha egyszer felismerjük ezeket, akkor sokkal pontosabb tanácsokat tudunk majd adni azzal kapcsolatban, hogy mely gyümölcsök és zöldségek kombinációjának van leginkább jótékony hatása. Addig is heti 2 vagy 3 adag keresztesvirágzatú zöldség fogyasztására kellene buzdítani az embereket” – mondta a szakember.
A prosztatarák a bőrdaganatokat leszámítva a leggyakoribb daganattípus a nyugati országok férfi lakosságában.
Copyright AFP [2008] / Translation Medipress
| < Előző | Következő > |
|---|
Felhívás!
Közkívánatra 2012. július 13-ai kezdettel újra indul a SOTE által támogatott akkreditált szexuálterapeuta posztgraduális képzés dr. Rusz Edit vezetésével. Jelentkezési határidő: július 1.
Bővebb információ a jelentkezés feltételeiről:
www.ruszedit.com honlapon vagy az OFTEX-en olvasható.
- Blogok
- Fórumok
- Hírhozzászólások
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Hírhozzászólások |
|---|
|


